Életrajz-Biography

2007.11.20. 09:53

Avraam Rousso, akit a Kelet Hercegeként ismernek, 1969. július 21-én született Szíriában. Eddigi pályafutása során több országban bizonyította tehetségét - mint Franciaországban, Svédországban, Egyiptomban, Spanyolországban, Kuvaitban, Jordániában, Görögországban, Cipruson – de a világot Oroszországból készül meghódítani.2001-ben Oroszország egyik legnevesebb hanglemezkiadója, a Nox Music szerződtette le, két nagylemezét jelentették meg Tonight és az Egyszerűen szeretni....-, amit 8 millió példányban adtak el. A harmadik nemzetközi nagylemeze az „Amor” 2003. októberében Magyarországon debütált a GEM Production és a Private Moon Hanglemezkiadó közös gondozásában. Ezen az albumon 5 nyelven énekel – angolul, oroszul, spanyolul, törökül és arabul.25 hete szerepel a VIVA Chart-on, ahol 2 hétig lista vezető ill. a 2003. év felfedezettje lett. A kereskedelmi rádiók és a zenei tv csatornák nagy kedvencévé vált az „Amor” c. sláger amit követ a „Daleko” (Pretty my pretty) c. kislemez. 

Hihetetlen kalandos élete során 9 nyelvet tudhat magáénak. Elég nehéz lenne meghatározni Avraam Rousso gyökereit, még akkor is, ha ismerjük az életútját. Apja francia légionárius, némi török vérrel az ereiben, anyja olasz származású, aki egy francia kórházban orvosként dolgozott a háború alatt. A fiúk már Szíriában született. Tanulmányait Libanonban és Franciaországban végezte.  
2004. január 8-tól jótékonysági nagykövete az újonnan indult „HART” segélyszervezetnek. A HART háttérintézménye az ENSZ Menekültügyi szervezetének, amely ismertségét Pavarottti és barátai koncertek segítik. Olyan nevek állnak mögötte, mint Angelina Jolie, a Porsche házaspár, a Bajor hercegnő. A „HART”  célja gyógyszerek és orvosi eszközök eljutatása a menekülteknek ill. a rászoruló embereknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://avraam.blog.hu/api/trackback/id/tr43235346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.